Az utóbbi időben sokat gondolkodtam.Sok apró és annál több nagyobb kérdés fogalmazódott meg bennem.A boldogsághoz vezető útról,a külső és belső elégedettségtől,a barátok megtartásáig, a sikerig..minden féle témán gondolkodtam.
Vajon kell e egyátalán férfi az életünkbe?Érdemes komolyan venni ezeket a kapcsolatokat,amelyek vagy érzelmi vagy vonzalmi alapon jönnek létre,és ha megfelelő számunkra akkor beépülhetnek az életünkbe.Talán könnyebb lenne csak úgy kihasználni ezeket hogy nem érzünk közben semmi egetrengetőt,és nem ragaszkodunk túlságosan..? vagy épp ez teszi széppé és megbecsülendővé..? Ki tudna erre megfelelő válaszokat adni? válasz mindannyiunkban megfogalmazódik,de helyességében csak kevesen biztosak.Én biztos vagyok abban,hogy jó úton járok mert boldoggá tesz a szerelem,és virulok.Olyan ő nekem mint egy bónusz ajándék minden napomban,még akkor is ha reménytelen a helyzet.Néha azonban elfog a félelem,hogy úgy élek,amit később megbánok..sokszor pedig pont ez ad erőt..nagy ellentétek harcolnak bennem,és kétségbeejtő,hogy ebből a hatalmas világból még alig láttam valamit.Helyes hogy nem volt sok fiúval dolgom,vagy épp ellenkezőleg..?Talán normális lenne ha mindenkinek lenne szeretője ,és csak a látszat lenne az hogy hűséges..attól még ugyanúgy szerethet valaki,csak van valami izgalom,ami csak az övé.De valószínűleg mivel túl sokat pletykálnak az emberek minden kiderülne..és ilyenkor jön egy újabb kérdés: Kit érdekel mit gondol más? csak azzal kéne törődnünk hogy mi mitől vagyunk boldogok.Én mégis maradok a hűséges szerelmes lány szerepében,mert boldogabbá nem tudna senki tenni.Próbálunk élni,mutatni a tökéletes embert,közben meg magunkat emésztjük,mert nem vagyunk azok..Néha elég egy szó hogy a felhők felett érezzük magunkat játsszuk a nagy embert és lenézzünk másokat…mert ilyenek vagyunk mind,kivétel nélkül csak van aki jól titkolja.De mindenki jobb akar lenni a másiknál,még ha csak titokban is.
A pasik csak kihasználják a nőket,vagy talán jobban szeretnek mint mi magunk..? nincs semmilyen mérleg amivel az ézéseinket össze tudnánk hasonlítani,de valami azt súgja hogy mindenki vágyik egy társa.Nem többre csak egyre..aki hazavárja,megérti szereti,aki ha megöleli megnyugszik,akit imád megcsókolni és aki előtt nem kell szégyelnie semmit,egy kicsit olyan mint egy jó testvér,talán egy kicsit olyan mint egy barát.Egy bizalmas viszony.Ami a legstabilabb lehet az életben.
Elég egy zene,egy kép,és néha mintha egy másik világban érezném magam.Ami nem kicsinyes mint ez,nem számít a pénz,sem az hogy tudom e a matek példákat vagy az évszámokat,mert nem ezen kéne hogy múljon a valódi élet.Hanem azon hogy vannak e érzéseink és hogy azokat hogyan kezeljük.
Engem boldoggá fog tenni az én világom,amit megálmodtam.Az hogy a magam ura lehetek..egy csodás reggeli, egy nap a csajokkal,kényeztetés,több cipő mint amit meg tudok számolni,egy kiskutya akivel törődhetek,és egy állás amiben kifejezhetem önmagam..és a végére hagytam a legfontosabbat,a társat,akiről a fentiekben beszéltem.Talán túl sokat akarok,de szerintem menni fog.:)
Végszó:
,,sötét szoba,félhomály.
végre itt vagy,hiányoztál.
csak dobd le a kabátod,
majd holnap elrakom,de az is lehet hogy inkább veled foglalkozom.
Készülj fel,itt a pillanat,
erre gondoltam az egész nap alatt.
előttünk az éjszaka,
együtt bármi történhet..: úgy is CSODA.
most ölelj át,és ne engedj el,
szoríts erősen,úgy hogy érezzem.
vedd le az inged,csak dobd le valahova,
így is megőrít már az illata..
csukd le a szemed,ma már nem kell kinyitnod,
ma éjjel,ismét én leszek az angyalod..”
/saját/